Idegen Nyelvi Est
2022. március 18.
Az idegen nyelvi munkaközösség a 2021/22-es tanévben is
megrendezte Nyelvi Estjét, melyet megelőzően 2019 karácsonyán tartottunk meg
hagyományainkhoz híven, Christmas Party - ként. Idén - rendhagyó módon - tavasszal sikerült
megszervezni a sokakat vonzó össznyelvi délutánt, mely izgalmas színfoltja az
iskolai életünknek.
Gimnáziumunk angol, német és spanyol nyelveket tanulói
diákjai és tanáraik készültek lelkesen, leküzdve a hónapok óta tartó nyomasztó
és váratlan eseményekben bővelkedő időszakot. Hiánypótló eseményben volt
részünk.
Látván és hallván az izgatottságtól zajos, kuncogós színpadi
próbákat, a vidám hangulatot, a zeneszámoktól hangos könyvtárat, melynek minden
perce foglalt volt a készülő csoportokkal, garantált volt a siker!
Mindannyian vártuk, hogy végre összegyűlhessünk március
18-án! A könyvtárban már állóhely sem maradt!
Teljes létszámmal a 14 nyelvi csoport és a Berze Zenekar,
felkészítő tanáraik, nyelvtanárok, a diákok osztályfőnökei, érdeklődő szülők,
diáktársak, és az igazgatóság minden tagja megtisztelte jelenlétével a
rendezvényünket.
A műsorrendből látható, milyen változatos programot sikerült
összeállítani, melyeket minden nyelven és magyarul is felkonferáltunk, illetve
a csoportok is igyekeztek érthetővé tenni produkcióikat, kétnyelvűen, sok
humorral és látványos kiegészítőkkel.
Szervezőként mind nekem, mind műsorközlő diákjaim, Nóra &
Norton számára izgalmas kihívást jelentett összefogni és a közönség elé tárni a
színvonalas, szórakoztató és emlékezetes előadásokat.
Őszintén reméljük, hogy még sokszor lesz módunk hasonló
élményekben, melyek nemcsak a nyelvtanulást motiválják, de a közös játék által
lelkünket is felüdítik!
Pokovai Aranka, az est szervező tanára
Megjegyzések
Megjegyzés küldése