Nyílt nap - 2022. 11. 24.

Ebben az évben is mint mindig, nyílt napot tartottunk a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban.

Ilyenkor a szokásos délelőtti tanítás után, délutáni órákon veszünk részt, egy kicsit másképp, egy kicsit másokkal. Az iskola folyosói megtelnek a különféle általános iskolákból jött gyerekekkel, szüleikkel, érdeklődőkkel.


Milyen is a Berze? Milyen lenne ide járni? És a tanárok? Az órák? Gondolom ilyen és ehhez hasonló gondolatok vezérlik azokat, akik meg akarják ismerni iskolánkat és a benne folyó kemény munkát, valamint az örömteli, szórakoztató napokat egyaránt.


Amíg a szülők előadást hallgattak az intézmény nyújtotta lehetőségekről, vagy részt vettek fogadóórákon, addig a gyerekeket elvarázsolták a különböző tantárgyakhoz kapcsolódó órákon.

A gyülekező után, gimis diákok által vezetett, általános iskolás csoportok rótták a folyosókat, és 20 percre betekinthettek bizonyos órákba, ahol élvezhették tanáraink figyelmét, feladatait.


A nyelvi munkaközösség is kitett magáért és kilenc, 20 perces órán tanított valami újat a gyerekeknek, angolul, németül és spanyolul.

A negyedikesek mindhárom nyelven állatokkal és számokkal ismerkedtek, majd három nyelven köszöntek el a tanároktól. Ám, a számonkérés sem maradt el - guggolás és felugrás volt a válasz a kérdésekre, ami egy egészséges változata a szódolgozatnak. 


A nyolcadikos csoportok 3 asztalnál csaptak össze, 5 perces feladatmegoldási idővel, kulturális kvíz, keresztrejtvény és névmágia kategóriákban. A csoportok körbejártak és a legtöbb pontot szerzett csapat lett a győztes. 10 fős asztaloknál, sokszor, egymást nem ismerő diákok végeztek kiváló munkát.


A nap végén, már kissé fáradtabb, néha eltévedő gyerekek bandukoltak a folyosókon. Az iskolában fokozatosan beálló csend és sötétség zárta a napot, hogy egy kis pihenő után, újra beinduljon a berzés életérzés.





A cikket írta: Magyar Krisztina angol nyelvszakos tanárnő

 

Megjegyzések